Rántotthús-marketing - Wolf Gábor marketing guru figyelmébe

Termékbemutató étteremben,

avagy a működő rántotthús-marketing

Néhány hete édesanyámék termékbemutatón vettek részt egy étteremben, amihez vásárlási kötelezettség nélküli "ingyenvacsora" is járt.

El is mentek, annak rendje és módja szerint, magukkal vitték az 5 éves lányomat is, aki türelmesen, illedelmesen végigülte az egészet, persze megfelelő mennyiségű, legextrémebb színű pónikkal fölszerelkezve. Sokan voltak, a hétköznapi átlagos forgalomhoz képest, az étterem telt házzal működött. Gondosan megkoreografált profi műsor, élő sütő-főző bemutatóval. Az eladandó tárgy, egy lábaskészlet volt, no, de nem a legismertebb, legdrágább, legörökéletűbb, de ugyanolyan jó és profi, harmadáron, azaz mindösszesen 180.000 Ft-ért.

Jómagam nem tudtam elmenni, de alaposan kifaggadtam a szülőket az értékesítési módszerről, arról, hogy hogyan érezték magukat, no meg arról, hogy hatása alá kerültek-e (erről majd a végén bővebbem), hisz értékesítőket képzek, tanácsot adok vállalkozásoknak, egyszóval nagyon érdekelt, hogy vajon működőképes modellel állok-e szemben, mit tudok ebből profitálni.

Szemmel láthatóan és füllel hallhatóan ez a módszer működőképes!

Hogyan hat a rántott hús?

Extra turbó hatás, az ajándék készlet

Magyarországon eleve hatásos és könnyen eladható az ingyenebéd, ingyenvacsora, ha még ez ajándékkal is meg van spékelve, akkor tuti 1000%-os a hatásfok. Az eladási módszer profi, hisz arra is hat, aki az ingyen ránotthúsra azt mondaná, hogy inkább otthon megcsinálja, és pöndölyben végignézi a fikuszpasszív bulvárműsort a már bejáratott foteljában. Aki elmegy, jelentkezik az ajándékot kap soktízezer forintos értékben (bár az ajándékok mellett úgy elmennénk egy diszkont áruházban akciózás mellett is, hogy csak akkor vennénk észre, ha véletlenül levernénk valamelyiket).

Ajándék, étvágygerjesztés-éheztetés, kajáltatás, eladás

Először: Az ajándék, ennek elfogadása egyfajta elkötelezettséget is jelent, hisz, ha már megkaptam, akkor maradok is (kiéhezve, az ingyen rántotthúsra várva).

Másodjára: Az élő bemutató, ínycsiklandozó illatokkal. 20 perc alatt elkészül a 40 perces pite, húsok 1 perc alatt átsülnek, zöldségek 20 mp alatt megpárolódnak, mindez élőben, megkóstolható módon. Sok ember, tömegpszichózis, előnyök bemutatása, energia- és környezettudatossággal, tájmmenedzsmenttel megspékelve.

Harmadszor: Leendő vevőket, jelentkezőket vevőként bemutatni és megtapsoltatni.

Negyedszer: Nem kell egy összegben kifizetni, elég csak elköteleződni.

Ötödször: Végre az ingyen rántotthús - igaz - menza méretben.

Hogy éri meg?

A fenti történet ironikus bemutatása ellenére is azt mondom, hogy figyelemreméltó! Ez egy működő értékesítési technika, és semmivel nincs benne több manipuláció, mintha elmennénk egy hiperszupermarket ócsányteszkórába, ráadásul tanulhatunk, ehetünk és társaságban lehetünk, mindezt ingyen.

Számoljunk!

A Gábor azt mondja, illetve kérdezi, hogy számold ki, mennyibe kerül neked egy feliratkozó, érdeklődő és ha a leghatékonyabb módszert választod, akkor 500 Ft már nagyon baráti ár. (Remélem jól emlékszem!) Egy étteremben, előre lefikszált menzai ránotthús menü ennyiből szintén kijön, plusz ajándék, amit a szponzor áll. 50 emberből, 2-3 biztosan vásárol, ami egy este alatt 360-540 eFt forgalmat jelent. 20%-os, visszafogott profit mellett ez 72-108 eFt-ot jelent. 50 ember 500 Ft-os rántotthúsfogyasztása 25eFt-ba kerül, tehát egy este alatt 50-80eFt haszon marad.

Tudom, ez nem a Gábor által tanított és felvázolt volumen, de heti néhány órás munkával, egy bemutatóval a mai magyarországi átlagbért meg lehet keresni, és akkor még a hálózatépítésben rejlő további lehetőségeket nem is vettem számításba. Ha pedig az étterem népszerűsítését is belevesszük, akkor további járulékos haszon is van a "projektben".

Lehet...

hogy csak a kis volumen miatt nem foglakozott a Gábor ezzel a módszerrel, de kíváncsi lennék a vélemyényére, akár csak egy blogbejegyzés erejéig is!

Hozzászólások

Kedves Gábor, véleményem

Kedves Gábor, véleményem szerint a szervezett bemutatóknál még hatásosabban működik a Topshop TV-s eladás, ugyanis emberek délelőttöket képesek nézni ezeket az adásokat. Hasonló elven működik, mint az általad leírt rántotthús-party, azzal a különbséggel, hogy sokkal szélesebb körben tud embereket elérni, megszólítani. Persze nem célom, hogy a 2 módszert összehasonlítsam, lévén nem ugyanaz a kettő, másfelől pedig a költségeket/bevételeket/margint sem ismerem. Azt tudom, hogy jómagam egyszer már ráharaptam arra a bizonyos "CSALI"-ra (én is jártam a Wolf Gábor legutóbbi konferenciáján és ott volt szó a csaliról,tényleg működik), amit a TVShop-ban láttam. Sokat fizettem egy, a TV-ben nagyon jónak bemutatott termékért, ami utána hamar tönkrement a rossz minősége miatt. Arról nem is beszélve, hogy bolti forgalmazásban, sokkal olcsóbban, picivel később rendelkezésre állt. Ez rámutat arra, hogy sokkal nagyobb a vesztenivalója annak, aki ezt az értékesítési formát választja, mert például az én esetemben, nem csak a termékében csalódtam, hanem magában az értékesítési módszerben is. Míg ha egy boltban átvágnak, rossz a termék minősége, nem jelenti azt, hogy többet nem megyek boltba vásárolni. Abba a boltba biztos nem megyek ahol rossz élmény ért. Elárulhatom, hogy azóta sem voltam semmilyen előadáson, bemutatón mert tudom magamról, hogy szkeptikusan állok hozzá. A fentieket figyelembe véve úgy látom, hogy igazad van abban, hogy a fenti séma működik/het, azoknál az emberknél akik erre nyitottak, nem csalódtak és szeretik ha győzködik őket. Mostmár csak 1 kérdés merült fel bennem: az írásaidból, sőt sok helyről hallom, hogy a telemarketing nehéz, az emberek nem hisznek benne, a bemutatózás költséges, időigényes. Akkor mely értékesítési megoldással lehet tuti bevételhez jutni? Sztem érdemes volna a különböző módszereket górcső alá venni. Vélemények? Üdv, H.K.Réka

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.