Lezárási technikák - ingyenes franchise "tréning"

A héten részt vettem egy lezárási technikával foglalkozó ingyenes tréningen. Már régóta ezzel a területtel foglalkozom, így igazából a kíváncsiság hajtott, hogy hogyan lehet az üzletkötésnek egy részét így kidolgozni, és úgymond csak erre fókuszálni. Sok újdonságra nem számítottam, inkább a régi ismeretek újracsomagolására gondoltam.

Kérdőjel

Az első csalódás ott ért, hogy a meghirdetett tréninget, nem az tartotta, aki meghirdette, illetve akinek a hírlevelére feliratkoztam. A másik baljós előjel az volt számomra, hogy a "tréner", egy nagyon fiatal srác, öltönyben, fehér cipőben, sárga nyakkendőben, arany fülbevalóval és nagy arany pecsétgyűrűben jelent meg. Nem szoktam külső jegyekből előítéletet alkotni, általában nyitott vagyok és figyelek, hisz az ember bármikor hallhat olyan dolgokat, amit kamatoztatni tud, vagy megváltoztatja az életét, vagy hallhat egy 1 milliós mondatot.

A nyári forrósághoz és a szabadságolások csúcspontjához képest viszonylag sokan voltunk a teremben. Elkezdődött a tréning, szokott módon,"köszi, hogy eljöttetek, tegeződjünk, mire számíthattok" és kiderült az is, hogy miért nem a hírlevél írója tartja az előadást, mert ez már egy franchise rendszer. A táblán infotermékek, könyvek, munkafüzetek voltak kitéve, amiből arra következtettem, hogy egy Wolf Gábor követő rendszerrel van szerencsém megint találkozni. Ez azt is jelenti, hogy tényleg működnek ezek a módszerek még ennyi idő elteltével is, pedig ha jó emlékszem, akkor ezt 2007-ben publikálta először.

Az előadói teljesítménytől - annak ellenére, hogy a srác elmondása szerint már több 100x előadta ugyanezt - nem voltam elájulva, mert csinált több olyan szarvashibát, amitől szinte égnek állt a hajam. Szemmel láthatólag jól megy a szekere, de akkor miért nem megy el egy trénerképzésre, ahol azt tudná továbbfejleszteni, amiből megél. A válasz lehet, hogy nagyon egyszerű, így is megy, akkor minek erőlködne, vagy még senki nem mondta meg neki. (A kedves olvasó persze azt is gondolhatja, hogy csak az irigység szól belőlem és a másikat fikázni sokkal könnyebb.)

A pöszeség az egy adottság, amin vagy lehet változtatni, vagy sem, de az emberek tisztelete szerintem alapvető fontosságú egy tréner munkájában. Ide értem azt is, hogy szándékosan nem "bazmegelek, picsázok, kurvázok"- akkor sem, ha előre megkérdem, "Ugye senkit nem zavar, ha néha elhangzik egy bazmeg?"- , vagy ha kihívok valakit a "színpadra", akkor megjegyzem a nevét és úgy szólítom, nem pedig rámutatva legyintek, hogy hogy is hívnak téged, Jolán, Irén, de mindegy is. Szóval sok olyan helyzet volt, amikor én éreztem magam kellemetlenül a "tréner" helyett.

A fent leírt durvaságok mellett, az apró szakmai ismeret hiányából fakadó hibák már szinte eltörpültek, mint a sok tök fölöslegesen föltett bugyuta kérdések, az "ugye" szó rengeteg ismétlése - amire már ki van hegyezve a fülem, mert én is vért izzadtam, mire leszoktam róla, miután egy trénerképzőn felhívták rá a figyelmemet.

De, hogy ne csak rosszat írjak, mindezektől függetlenül nem untam magam halálra, voltak élvezetes részek, és szemmel láthatólag a közönség nagyobb része élvezte az előadást, bár az ottani rögtönzött résztvevő-elemzésből kiderült, hogy legtöbben kezdő üzletkötők, vagy nem sok tréningen jártak még.

Az előadás végén néztem a vásárlásokat és működik a dolog, mert biztosan otthagytak minimum 100.000 forintot, ami egy ilyen előadásért nem is olyan rossz pénz, sőt... Mindenesetre az ott felajánlott 200.000 Ft-os vip képzésre ezek után én nem fizetek be. (Megj.: A megvásárolható szakmai anyagokat nem olvastam, így azokról nem tudok véleményt mondani.)