Motiváció

Van-e szükség a kkv-knál HR tevékenységre?

Legyen néhány főt, vagy néhányszor 10 főt foglalkoztató cégről szó, mindenképpen szükség van HR tevékenységre, pontosabban fogalmazva tudatosan végzett HR tevékenységre. A tényleg csak néhány főt foglalkoztató cégek esetében ez általában nem jelent nagy terhet és időráfordítást egészen addig, amíg nincs probléma, nem megy el az egyik alkalmazott, vagy kulcsemberünk.

Tapasztalataim szerint mindezek ellenére, a néhány fős cégek esetében a cégvezetők ezt "bioIQ"-ból, ösztönből oldják meg, jó esetben tudatosan és megfelelő körültekintéssel, de legtöbbször nagyon kis jelentőséget tulajdonítanak e témának. Úgy gondolják, hogyha jó megfizetik az alkalmazottakat, vagy kevés munkalehetőség van a környéken, akkor úgyis marad, és jó néhány dolgot nem vesznek figyelembe illetve tévesen ítélik meg a helyzetet:

Az elégedett munkaerő motivált munkaerő

Úgy sincs a környéken munka, nem fog elmenni!

Az elégedett munkaerő, miért nem motivált is egyben?

Azért, mert az emberben benne van a jobbra, többre törekvés és a jóba könnyen beleszokik, megszokja, és biztosra veszi, és ezután már csak annyit végez el, amennyi pont elég, se többet, se kevesebbet. Úgy szoktam fogalmazni, hogy belénk is belénk van kódolva az energiaminimumra törekvés elve, ezért egy vezetőnek érdemes folyamatosan ösztönözni a munkatársakat, hogy ne kényelmesedjenek el és természetesen oda kell figyelni a vezetői kommunikációnkra is.

Motivációs stratégia

Ha azt kérdezem, hogy kinek van motivációs stratégiája, akkor bizonyára sokan teljesen őrültnek néznek, pedig egy néhány főt foglalkoztató cégnél is szükség van erre. Persze ennek nem kell olyan bonyolultnak lenni, mint egy multinál, de arra mindenképpen szükség van, hogy egy évben egyszer végiggondoljuk és megtervezzük úgy, ahogy a várható bevételeket, költségeket megtervezzük. Ha ezt elvégezzük, már egy fokkal nyugodtabbak lehetünk az alkalmazottaink maradása felől, ráadásul többlet teljesítményre is számíthatunk. Számos felmérés - pl.: Magyarország legjobb munkahelye, KSH - azt mutatja, hogy az emberek ugyanolyan fontosnak tartják az elismerést, mint a fizetést, sőt esetenként még fontosabb számukra az elismerés, mint a munkájukért kapott pénz. Ha pedig ez valóban így van - és tényleg így van - akkor ezen akár még spórolni is lehet. Sokan találkozhattak már azzal, hogy a karácsonyi ajándékként pénzt kaptak azzal a felkiáltással, hogy "Te úgy is jobban tudod, mire van szükséged!", pedig egy kis odafigyeléssel, egy jól kiválasztott ajándékkal sokkal nagyobb örömet lehet szerezni a másiknak. No persze, ehhez kell az, hogy valóban odafigyeljünk a másikra és ezt lehet "szabványosítani" egy kidolgozott motivációs stratégiával.

A megfelelő motivációs stratégiával, folyamatosan visszajelezhetünk a munkatársaknak, elismerjük a munkájukat, teljesítményüket. Az elérendő teljesítményt ne (csak) pénzzel díjazzuk, hanem találjunk ki ötletes díjakat, amik lehetnek utazási utalvány, repülőjegy, fényképezőgép, bicikli, lakásdísz, jó minőségű - egyedi - használati tárgy, amelyet akár az irodába is kitehetünk. Kiállítani azért jó, mert nap, mint nap látják, és ha valaki "elnyeri", akkor a későbbiekben is folyamatosan emlékezteti őt az elért eredményre, míg a pénzzel, a pénzen megvásárolt dolgokkal kapcsolatban ez az érzés hamar elmúlik.

Elég akkor szólni, ha rosszul csinál valamit

Rengeteg helyen hallottam az alkalmazottaktól, hogy nálunk semmiféle visszajelzés nincs, ami pontosítva úgy hangzik, hogy nálunk semmiféle pozitív visszajelzés nincs, ha rosszul csinálsz valamit, akkor majd úgyis szólnak, lecsesznek.

A fentiek alapján is elmondható, hogy motivációs stratégiára mindenképpen szükség van!

Mit miért?

A másik fontos tényező, hogy mindenki szereti tudni, hogy mit, miért csinál. Gondolom, sokan ismerik a viccet, amikor a művezető reggel kimegy a terepre, mondja az embereknek, hogy: "Ássanak ide egy 1,5 x 1,5 méteres, 2 méter mély lyukat. Ha készen vannak, szóljanak!" A munkások ki is ássák a lyukat, a művezető odamegy belenéz, megrázza a fejét, majd mondja, hogy temessék be, egy kicsit arrébb ássanak egy ugyanilyen lyukat. A munkások megteszik, a művezető ugyanúgy jár el, mint az előző esetben, majd a harmadik lyuknál a munkások megkérdik: "Uram, ennek mi értelme van? Kiássuk, betemetjük, de semmi haszna sincs!" - mire a művezető - "Ja, nem mondtam? A múlt héten lefektetett kábel végét keressük!"

Az emberek igényét nem elégíti ki az, hogy "Ezért kapod a fizetésed!", vagy "Jól megfizetlek, ne kérdezősködjél!". Ezek a módszerek a gengszterfilmekben működnek, de a valóságban, inkább  demotiválttá teszik a munkatársakat. Ráadásul, ha hozzátesszük a vicc kibővítését, hogy a munkások megmondják a művezetőnek, hogy "Ja, főnök, az a másik oldalon van!", akkor még jobban árnyalja a szervezeten belüli információáramlási problémákat.

Your rating: Nincs Average: 4 (1 vote)